Hírek, események, nagyvilág, kisvilág, mikrokozmosz. Nem vagyok több, kevesebb sem másnál. Átlagember. Mégis, az átlag is változatos, mert valamiben több, valamiben kevesebb. Még ha az átlag ugyan az is.
Ide ír

Levelezés
2009. szeptember 28., hétfő 22:47:19

Ez freeblog.hu vezércikk!

[Mindennapi] Többek között két dolgon morfondíroztam mostanában. Kezdjük a nehezebbel.

Volt anno 1995-ben egy, az Intel közreműködésével létrejött ajánlás (RFC1855, magyarul itt), amely az interneten történő egy-egy, egy-több stb. irányú kommunikációra vonatkozott. Hangsúlyoznám, hogy ajánlásról, nem szabályról vagy törvényről van szó. Lényegében ugyan arról van szó, amit normális körülmények között is betartunk, ha mással beszélünk, vagy levelet írunk neki. (Már ha van valaki a Kedves Olvasók között, aki szokott még levelet írni. Megjegyzem, papíron is is nagyon ritkán szoktam, eltekintve a hivatalos levelektől, de ez most nem tartozik ide.) Érdemes elolvasni, nem hosszú, de tanulságos.

Érzésem szerint számít, ha egy levelet/e-mail-t megszólítással kezdünk, nem hagyjuk benne az előző levélváltások teljes szövegét - a továbbküldött levelek komplett címzettlistájáról nem is beszélve, ami már a jogosulatlan adatkezelés határait súrolja - és elköszönéssel, "aláírással" zárjuk. Még abban az esetben is, ha például a GMail gyakorlatilag csevegésként jeleníti meg a levélváltásokat.

Csak gondoljuk végig, hogy egy odavetett üzenetnek mennyire "örülünk", és mennyire másképpen esik, ha emberszámba vesz minket a kommunikációs partner. Mennyi időt és energiát lehet spórolni azzal, hogy ha a felesleges idézeteket nem kell végignyálazni, vagy kibányászni belőle az író közbeszúrt mondatait. Nagyjából létezik 4 ökölszabály, amit ha már betart a Kedves Szerző, sokban megkönnyíti az ember alapvető igényét, a kommunikációt.

Tudom, hogy vesszőparipám, de az egy-több irányú kommunikációban sokat számít, ha egymásnak ismeretlen embereknek nem adjuk ki az e-mail címeket. Figyelembe véve a spam és vírusveszélyt, már jobban jár mindenki. Szerintem ez nagyjából lefedné azt, ha boldog-boldogtalannak kiadnánk egy harmadik ember telefonszámát.

Erre találták ki a BCC/titkos másolat intézményét, ami annyit jelent, hogy ha több embernek küldünk e-mailt, akkor a a címzettek nem látják - és nem is kapják meg - a többi címzett címét.

Mielőtt továbblépnék a bejegyzés elején jelzett másik gondolatmenetemre, be kell valljam, hogy olyan dologról fogok írni, amiben én is nyakig ludas vagyok. Ez pedig a levelezésre, mint folyamatra vonatkozik.

Lássuk be, _igazán_ levelet írni nem lehet "csak úgy". Ha komolyan gondolja az ember, akkor bizony neki kell ülni, ki kell találni, és meg is kell fogalmazni a mondandót. Ez időt igényel, amiből - közhelyesen szólva - manapság nem sok áll rendelkezésre. Saját tapasztalataim szerint ezért fordult elő, hogy egyes válaszokkal hónapokat is késtem. (Egy ilyen kellemetlen helyzet pótlására ma kerítettem sor, ebből is fakad ez a bejegyzés.) Kellemetlen ez mind az írónak, mind az olvasónak (a vicces valahol az, hogy minden egyes levélírásnál ezek a szerepek felcserélődnek ;]) pedig ez egy jó intézmény. Keretet ad, lehetőséget a strukturált véleménycserére, esetleg vitára, de véletlenül sem a veszekedésre. Tapasztalataim alapján igen jól meg lehet ismerni így egy másik embert, és szabadságot is ad arra, hogy a levelező akkor fejtse ki a gondolatait, amikor ahhoz megfelelő állapotban van; értsd: összpontosítani tud a mondandójára, nem indulatból, de érzelmekkel tudja kifejezni a gondolatait, és arra válaszol, amit (is) kapott.

Lehet ez még sokáig ragozni, de a lényeg szerintem valahol ott van, hogy a levelezés kiváltása az e-mail-ezéssel az egész levelezés "intézményét" lényegét ölte meg. Hiányzik az írás, az önkifejezés ezen formája, a gondolkodás, a várakozás a válaszra... Az olyan válaszra, amit tényleg annak lehet nevezni, és nem csak néhány sebtiben odavetett mondatról van szó.

Lehetséges, hogy egy régivágású kommunikációs protokoll felett siralom a fenti szösszenet, de az értékek, amit a levelezés képvisel, szerintem a mai napig érvényesek. Szeretném látni, hogy még mindig van lehetőség az érdemi beszélgetésre, vagyis levélváltásra; hogy nem csak impulzusokból - megosztásból - áll a világ, hanem számít az is, ha arra válasz érkezik, és lehetőség van az együtt gondolkodásra, akár vérkomolyan, akár kötetlenül.

Ne féljünk tollat, billentyűzetet ragadan 100 karakter felett sem. ;]

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Eddig 8 komment érkezett

  1. Cicca (2009. 09. 28. 23:18):

    Itt jegyezném meg, hogy én a mai napig a régi levelezés híve vagyok és most még fontosabbnak tartom mint eddig. Hiába az internet és annak minden előnye, gyorsasága teljesen másélményt nyújt ha valakitől levelet kapok vagy én írok valakienk és tudom, hogy azt kézhez fogja kapni. És akár régivágású, akár nem, egy nagyon szép szokás szerintem,, és jó ha nem hagyjuk kiveszni a hagyományos levelezés intézményét.

  2. Razide (2009. 09. 29. 12:39):

    Ezért nem látom a Twitter létjogosultságát.

  3. krlany (2009. 09. 29. 12:50):

    Szerintem mindegyik más funkciójú. Legalábbis én másra használom a twittert, a képeslap küldést, a levélírást, az e-mailt. Az emilcímekkel kapcsolatban nagyon egyetértek veled, viszont én szeretem, ha az előzmények ott vannak, mert sokkal könnyebb visszanéznem, minthogy a napi 70 levél között kezdjek el turkálni valami egy héttel korábbiért stb.

  4. PozAko (2009. 09. 29. 20:01):

    @Razide Ízlések és pofonok. A twitter kétségtelenül nem erre való, de néha nagyon jó rapid hírforrás, vagy alkalmas üzenethagyásra (jó, a mail is). De nem a kifejtős kommunikáció a területe.

    @krlany Nem úgy értettem, hogy ne idézzen vissza az ember, hanem hogy csak a releváns, megválaszolt részeket hagyja benne. Így átlátható marad, de nem lesz három oldalnyi, amiből fél a víruskergető üzenete vagy reklám.

  5. Pannóca (2009. 09. 29. 20:19):

    Van egy fordított jelenség is, mármint sokszor pont az nem vesz emberszámba aki szép elegáns formában, körmondatokkal írja le mit szeretne. Aki pedig igazán fontos attól a félmondat is mindent elmond. :)
    Engem az a része idegesít amiről te is írsz, ha látom az adott levél összes címzettjét, történetét, az ilyen fw-s spamek. Az is igaz amit krlany mond, de a mailcímeket akkor is kiszedem belőle ha továbbküldök egy ilyen levélláncot.

  6. Pannóca (2009. 09. 29. 20:21):

    Ja ehhez kapcsolódóan volt egy durva eset, a kis magándokim küldött körlevelet, az összes páciens látta a többiek mailcímét. Jeleztem neki, hogy ez így nem fasza.

  7. PozAko (2009. 10. 17. 19:05):

    @Pannóca Csak lenne annak létjogosultsága, hogy aki ennyire figyelmetlen (hülye?) attól vegyék el a számítógépet. De legalább vizsgához kötném a használatot.

  8. bachterman (2009. 11. 28. 10:31):

    én offtopik leszek: üdv a tripla x-es klubban! :D

Most szólj hozzá... itt!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





Szöszmötölte: PozAko. |:.:| Direkt link a(z) Levelezés című bejegyzéshez.

Címkék: internet, kommunikáció
Kategóriák: Mindennapi

AddThis Social Bookmark Button

RSS

Bejegyzések
AddThis feed gomb

Hozzászólások AddThis feed gomb

Itt.hallgat

Archívum

- Jelen
- 2010. január
- 2009. december
- 2009. szeptember
- 2009. május
- 2009. március
- 2009. február
- 2009. január
- 2008. december
- 2008. november
- 2008. október
- Az összes »

Keresés



Kategóriák

- Blogi (39)
- Emberi (25)
- Humori (6)
- Közéleti (20)
- Médiai (12)
- Mindennapi (109)
- Művészeti (12)
- Női (3)
- Sporti (6)
- Szakmai (49)
- Technikai (37)
- Zenei (23)

Ajánló

miner.hu OpenTTD OpenOffice.org Pidgin IM Firefox 3 Critical Mass

Kütyük





Creative Commons License

Címkék

3E (1) - 737 (1) - 7fo (1) - Al Arts Mozaik (1) - Alföld (1) - állatok (1) - Asimov (1) - ASUS (1) - auto (3) - beteg (2) - bevásárlóközpont (1) - blog (26) - Boeing (1) - bor (1) - Budapest (1) - buli (1) - busz (1) - Campona (1) - cápa (1) - CB (1) - ciki (1) - csalad (2) - DE (1) - Debrecen (26) - Debreceni Onkentesek Egy (3) - DEKA (2) - dervis (1) - disznotor (1) - dolgozat (2) - drog (1) - DVSC (1) - EARFU (1) - EFOTT (1) - egészségügy (2) - ego (8) - egyetem (4) - élet (7) - elmeny (1) - emberi (3) - epiteszet (1) - építkezés (1) - épület (1) - érzelmek (1) - ES (1) - esélyegyenlőség (2) - Eselyek Haza (1) - evfordulo (1) - fesztival (2) - film (1) - filo (2) - foci (1) - folyóirat (1) - foto (5) - freeblog (1) - frissites (1) - gobelin (1) - gondolatok (9) - Google (4) - Google Maps (4) - Gyor (5) - hal (1) - HD (1) - helyesírás (1) - hirdetés (1) - hírek (1) - hó (2) - holegballon (1) - humor (6) - Husvet (1) - ideológia (1) - időjárás (2) - IE (1) - Inca (1) - index (1) - informatika (3) - Intel (1) - internet (12) - irodalom (6) - iszlam (1) - iwiw (1) - Jaguar (1) - járművek (1) - karácsony (2) - kARTc (1) - KEFE (2) - kep (5) - kepzes (2) - kiállítás (2) - kirandulas (1) - Klinika Klub (1) - kommunikáció (1) - koncert (1) - kormány (1) - kozelet (1) - KOZOD (1) - kozosseg (5) - könyv (2) - Körösszakál (1) - közlekedés (1) - kreatív (1) - kultura (5) - Lina (6) - LOKI (3) - LOL (3) - low rider (1) - M62 (1) - media (5) - Mindig Pentek (1) - miniszterium (1) - mobiltelefon (2) - mozdony (2) - mozi (1) - muveszet (1) - művészet (1) - népszavazás (2) - NOHAB (1) - nonprofit (2) - nő (1) - oktatás (1) - Olimpia (1) - onkentes (3) - onkentesseg (3) - open source (1) - országgyűlés (2) - palyazat (1) - parkolás (1) - Partycsokak (1) - politika (6) - Popper Peter (1) - posta (2) - PozAko (10) - prezentáció (2) - processzor (1) - program (3) - projekt (1) - radio (2) - rája (1) - reklam (3) - repülés (2) - retro (1) - riport (1) - sajto (3) - SE (5) - SETI (1) - snap (1) - sorozat (1) - sport (5) - szinhaz (4) - Szocialpolitika (9) - SzolaRadio (5) - szovjet (1) - társadalom (2) - technika (6) - telefon (2) - terkep (4) - természet (2) - történelem (1) - törvény (1) - Tropicarium (1) - tuntetes (3) - twitter (2) - ujsag (1) - UnixLab (1) - ur (1) - ünnep (1) - üzlet (1) - Valentin nap (1) - vasut (6) - Vekeri to Fesztival (1) - vélemény (3) - verseny (1) - vicc (2) - videó (7) - villamos (1) - Vodafone (2) - vonat (6) - web20 (4) - Wikipedia (4) - wingsuit (1) - zene (10)

twitter

PozAko@twitter 

GTalk

Debrecen.Blog.Régió

!
!Basahalom boulevard*
!Nevergone*
!Attilio*
!Razide*
Giros - disz iz máj csörcs*
!C'est l'AVIE*
Kelt - worldshots*
kibelezettcsirke*
NAKedeye*
steadman-Parazsurnál*
PixelTigris*
suttogo*
!Rézműves Család*
Bachterman*
Polyák Tamás
!K@CS
Goldberg (3rd edition)
!Aenimablog
Fonák-röpte
hando blog
mega
MiszterX
Szakács Béla Naplója
!WarYou
After Love
A Vészmadár naplója
Mogyiman oldalai
!fetske - Ez vagyok ÉN...
Debi szemle
pepinho
Alhazred
Fenryr's blog
!Tündérmetallady
ScienceRoll
!rakenroll
!Pannóca
!Zotya*
!Lackó Skywalker
!Cica*
!turul
Gyulargh
Holdrabló

* debrecenfalu crew
! még többet olvasom

Ego

FriendFeed
iWiW
MyVIP
MySpace
Last.fm
Milgram
Windows Live Spaces
Google Reader
del.icio.us
ppl
YouTube
Jóbarát.com
hi5
twitter
orkut
baratikor.com
Itt voltam!
PerfSpot
Facebook
ICQ
geospace.hu
Indafotó
flickr

Aktivitás

KEFE
Alföld
Szóla Rádió
DE szociálpolitika
UnixLab

Utolsó kommentek

- Téridő, bachterman: nézd meg a southland tales-t. film. »
- Tőmondatok, Ilona: Ugyanezt éreztem ma reggel, csak nem tudtam megfogalmazni. Tőmondatokban sem... »
- Tőmondatok, PozAko: @Pannóca: Nem toltam el; az igaz, hogy az enyém, de... »
- Tőmondatok, Pannóca: Ezt elbsztad, mostmár nem csak a tiéd :D »
- Tőmondatok, PozAko: Mindenki azt ért bele, amit akar. Az ott és akkor... »
- Tőmondatok, Cicca: Tetszik. Talán értem. Ez egy hangulat. Jó egyedül vagy valakivel... »
- Téridő, PozAko: @Pannóca Valami ilyesmi. Vetít valami teljesen másik valóságot, miközben az... »
- Téridő, Pannóca: Én is szeretem... a hatvanas évek, hidegháború, ez a paranoid... »

Valid CSS!Get Free Shots from Snap.com