Nőnap
2009. március 8., vasárnap 22:41:30
[Közéleti] Ma volt az a nap, ami már megint egy csomó virág életébe kerül, és nem csak szegény növényeket, hanem a férfinép pénzét is kaszálják. (Elég megnézni, hogy hogyan változnak ilyen jeles napok előtt a virágárak.) Miután nem vagyok hajlandó részt venni az ilyen tömegmészárlásban, ezért mindenki csokit kapott. ;]
Ezúton is Boldog Nemzetközi Nőnapot kívánok minden kedves hölgyolvasómnak! (Tényleg, milyen jelzőt illik a Nőnap elé tenni?)
Pár szó még a Nemzetközi Nőnapról, illetve a munkásmozgalomról:
Alapvetően az egyszerű, dolgozó, de mégis történelmet alakító nő napja, illetve alkalom arra, hogy a nők évszázados alárendeltsége és elnyomása elleni harcot ünnepeljük. Érdekesség, hogy kialakulása a XX. század első felében a nyugati országokhoz köthető, de azon belül pedig a szocialista-szociáldemokrata-kommunista beállítottságú munkásmozgalmakhoz (akkor még volt értelme az ideológiáknak). A Nőnapról, mint nemzetközi ünnepről a II. Internacionálé VIII. kongresszusa határozott. A végleges időpont a Gergely-naptár szerinti 1917. március 8-án, Oroszországban tartott töntetés volt, ahol a nők kenyeret és békét követeltek. (Más kérdés, hogy Oroszországban akkor még a juliánus naptár volt érvényben, tehát akkori idő szerint február 23-ára esett a dzsembori).
Magyarország 1913-ban csatlakozott a Nőnap ünnepléséhez, amely az ENSZ által is nyilvántartott világnap. 1948-tól lett végleges az időpontja.
Érdekesség, ami a fentiekből is kitűnik, hogy a Nőnap egy erősen, klasszikus értelemben baloldalról érkező ünnep. A nők egyenjogúságáért sokkal többet tettek a szocialista berendezkedésű országokban - bár kétségtelen, hogy nem eleget -, mivel a keleti blokkban nem csak elfogadott volt a nők munkavállalása, hanem kvázi kötelező; míg a nyugati demokráciák középosztálybeli polgáráságban továbbra is erésen fennmaradt az a nézet, hogy a nők helye otthon, a gyerek mellett van, és ne vállaljon munkát, vigye a háztartást. Ezzel nem is lenne túl sok baj, ha nem járna álatlában a nők degradálásával.
Mindezek mellett a rendszerváltással nem törölték a Nőnapot, mint kommunista ünnepet, hanem eredeti tartalmát háttérbe szorítva, a női nem egészének ünnepévé vált, bármilyen komolyabb jelentéstartalom nélkül.
Én azért visszahoznék az eredeti tartalomból is.
(A kép egy 1932-es szovjet plakát a Nőnapról. A rajta található feliratok: "Március 8-a a dolgozó nők konyhai rabszolgaság elleni lázadásának napja." valamint "Mondj nemet az elnyomásra és a házimunka babbittizmusára." [A babbittizmus - ha jól értem - a középosztálybeli, szellemileg beszűkült materializmus lenne.] A plakát innen van: http://en.wikipedia.org/wiki/File:8marta.jpg)
Lehet, hogy a női egyenjogúságért és a megbecsülésért ismerték el ezt a napot ünnepként, attól még nem tartom igazi ünnepnek. A mozgalom szellemiségével egyet tudok érteni, de azt, hogy külön nap kell ahhoz, hogy a nőket ünnepeljék, mikor ezért nem kellett semmit tenniük, hiszen annak születtek eleve megint csak a virágárusok, csokigyárosok és ajándék cégek húznak hasznot.
@Cicca Ezzel nem teljesen értek egyet. Az, hogy ennek az ünnepnek a jelentéstartalma mára abba az irányba módosult, hogy a nőknek a nőségükért adnak virágot, csokit, az eredeti szándékokhoz képest sajnálatos. Amikor kitalálták ezt az ünnepet, akor még igen is kellett egy nap egy évben, amivel az erősebb nemnek jelzik, hogy van még rajtuk kívül ugyan annyi ember a földön, akiknek ugyan úgy joguk van megvalósítani önmagukat, választani - akár a parlamenti választásokon, akár munkahelyet - és ha dolgoznak, azért ugyan olyan bért kapni, mint a férfiak. Egy ilyen nap nem kárpótlás, hanem figyelemfelhívás arra, hogy bizony mind a mai napig a nőknek alárendelt(ebb) szerepe van a férfiakkal szemben, és bár jelentős előrelépések történtek az elmúlt 100 évben, még mindig van hova fejlődni.
Nem a virággal és csokival van a gondom, mindig is tisztelem a női nemet ;], de jó lenne, ha valamit visszahoznánk az eredeti jelentéstartalomból is, hogy mindenkinek jobb legyen.
Hehe, én is elolvastam wikin és néztem is milyen vicces ez a plakát. :)
@Pannóca Ez még az az időszak volt, amikor a Párttal, a néppel egy volt az utunk. ;]
Gondoltam posztolok a dologról, meg utánaolvasgattam, de túl feminista a téma, hogy szeressem. :) Bár a csoki meg a virág sose jön rosszul...
@Pannóca Lehet. De ha a nők sosem kezdtek volna küzdeni a jogaikért, szerinted a férfinépnek eszébe jutott volna bármikor is egyenjogúsítani őket? És ez érvényes mindenféle egyenlőtlenségre...
Most szólj hozzá... itt!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Szöszmötölte: PozAko. |:.:| Direkt link a(z) Nőnap című bejegyzéshez.
- Jelen
- 2010. január
- 2009. december
- 2009. szeptember
- 2009. május
- 2009. március
- 2009. február
- 2009. január
- 2008. december
- 2008. november
- 2008. október
- Az összes »
- Blogi (39)
- Emberi (25)
- Humori (6)
- Közéleti (20)
- Médiai (12)
- Mindennapi (109)
- Művészeti (12)
- Női (3)
- Sporti (6)
- Szakmai (49)
- Technikai (37)
- Zenei (23)
3E (1) - 737 (1) - 7fo (1) - Al Arts Mozaik (1) - Alföld (1) - állatok (1) - Asimov (1) - ASUS (1) - auto (3) - beteg (2) - bevásárlóközpont (1) - blog (26) - Boeing (1) - bor (1) - Budapest (1) - buli (1) - busz (1) - Campona (1) - cápa (1) - CB (1) - ciki (1) - csalad (2) - DE (1) - Debrecen (26) - Debreceni Onkentesek Egy (3) - DEKA (2) - dervis (1) - disznotor (1) - dolgozat (2) - drog (1) - DVSC (1) - EARFU (1) - EFOTT (1) - egészségügy (2) - ego (8) - egyetem (4) - élet (7) - elmeny (1) - emberi (3) - epiteszet (1) - építkezés (1) - épület (1) - érzelmek (1) - ES (1) - esélyegyenlőség (2) - Eselyek Haza (1) - evfordulo (1) - fesztival (2) - film (1) - filo (2) - foci (1) - folyóirat (1) - foto (5) - freeblog (1) - frissites (1) - gobelin (1) - gondolatok (9) - Google (4) - Google Maps (4) - Gyor (5) - hal (1) - HD (1) - helyesírás (1) - hirdetés (1) - hírek (1) - hó (2) - holegballon (1) - humor (6) - Husvet (1) - ideológia (1) - időjárás (2) - IE (1) - Inca (1) - index (1) - informatika (3) - Intel (1) - internet (12) - irodalom (6) - iszlam (1) - iwiw (1) - Jaguar (1) - járművek (1) - karácsony (2) - kARTc (1) - KEFE (2) - kep (5) - kepzes (2) - kiállítás (2) - kirandulas (1) - Klinika Klub (1) - kommunikáció (1) - koncert (1) - kormány (1) - kozelet (1) - KOZOD (1) - kozosseg (5) - könyv (2) - Körösszakál (1) - közlekedés (1) - kreatív (1) - kultura (5) - Lina (6) - LOKI (3) - LOL (3) - low rider (1) - M62 (1) - media (5) - Mindig Pentek (1) - miniszterium (1) - mobiltelefon (2) - mozdony (2) - mozi (1) - muveszet (1) - művészet (1) - népszavazás (2) - NOHAB (1) - nonprofit (2) - nő (1) - oktatás (1) - Olimpia (1) - onkentes (3) - onkentesseg (3) - open source (1) - országgyűlés (2) - palyazat (1) - parkolás (1) - Partycsokak (1) - politika (6) - Popper Peter (1) - posta (2) - PozAko (10) - prezentáció (2) - processzor (1) - program (3) - projekt (1) - radio (2) - rája (1) - reklam (3) - repülés (2) - retro (1) - riport (1) - sajto (3) - SE (5) - SETI (1) - snap (1) - sorozat (1) - sport (5) - szinhaz (4) - Szocialpolitika (9) - SzolaRadio (5) - szovjet (1) - társadalom (2) - technika (6) - telefon (2) - terkep (4) - természet (2) - történelem (1) - törvény (1) - Tropicarium (1) - tuntetes (3) - twitter (2) - ujsag (1) - UnixLab (1) - ur (1) - ünnep (1) - üzlet (1) - Valentin nap (1) - vasut (6) - Vekeri to Fesztival (1) - vélemény (3) - verseny (1) - vicc (2) - videó (7) - villamos (1) - Vodafone (2) - vonat (6) - web20 (4) - Wikipedia (4) - wingsuit (1) - zene (10)
Debrecen.Blog.Régió
!

!Basahalom boulevard*
!Nevergone*
!Attilio*
!Razide*
Giros - disz iz máj csörcs*
!C'est l'AVIE*
Kelt - worldshots*
kibelezettcsirke*
NAKedeye*
steadman-Parazsurnál*
PixelTigris*
suttogo*
!Rézműves Család*
Bachterman*
Polyák Tamás
!K@CS
Goldberg (3rd edition)
!Aenimablog
Fonák-röpte
hando blog
mega
MiszterX
Szakács Béla Naplója
!WarYou
After Love
A Vészmadár naplója
Mogyiman oldalai
!fetske - Ez vagyok ÉN...
Debi szemle
pepinho
Alhazred
Fenryr's blog
!Tündérmetallady
ScienceRoll
!rakenroll
!Pannóca
!Zotya*
!Lackó Skywalker
!Cica*
!turul
Gyulargh
Holdrabló
* debrecenfalu crew
! még többet olvasom
FriendFeed
iWiW
MyVIP
MySpace
Last.fm
Milgram
Windows Live Spaces
Google Reader
del.icio.us
ppl
YouTube
Jóbarát.com
hi5
twitter
orkut
baratikor.com
Itt voltam!
PerfSpot
Facebook
ICQ
geospace.hu
Indafotó
flickr
KEFE
Alföld
Szóla Rádió
DE szociálpolitika
UnixLab
- Téridő, bachterman: nézd meg a southland tales-t. film. »
- Tőmondatok, Ilona: Ugyanezt éreztem ma reggel, csak nem tudtam megfogalmazni. Tőmondatokban sem... »
- Tőmondatok, PozAko: @Pannóca: Nem toltam el; az igaz, hogy az enyém, de... »
- Tőmondatok, Pannóca: Ezt elbsztad, mostmár nem csak a tiéd :D »
- Tőmondatok, PozAko: Mindenki azt ért bele, amit akar. Az ott és akkor... »
- Tőmondatok, Cicca: Tetszik. Talán értem. Ez egy hangulat. Jó egyedül vagy valakivel... »
- Téridő, PozAko: @Pannóca Valami ilyesmi. Vetít valami teljesen másik valóságot, miközben az... »
- Téridő, Pannóca: Én is szeretem... a hatvanas évek, hidegháború, ez a paranoid... »